265-266. nap: 2008. június 27-28.

És ezennel lezártnak tekintem EVS projektemet, amit tegnap Gloriával meg is ünnepeltünk.

Tehát péntek, a suli 21. szülinapjának első napja. Korán mentem suliba előkészíteni a sütiket a tanároknak. Már itt sejtenem kellett volna, hogy nem lesz egyszerű dolgom Gloriával, de nem fogtam a gyanút. Reggel bemutató órával kezdtük, ami azt jelentette, hogy a szülők eljöttek megnézni milyen is egy „main lesson”. Játszottunk, rajzoltunk, énekeltünk, a szokásos laza reggel. Szünetben Orna a szülők képviseletében átadta a kötött horgolt takarót Alannek, amit ha emlékeztek társadalmi munkában együtt kötöttünk az osztállyal, mindenki egy kis négyzetet, amit Tembre horgolt össze egy takarónak. Alan nagyon meghatódott, de utána még kapott egy üveg bort, meg egy cserepes virágot is. Ezután én is átadtam az ajándékomat a gyerekeknek, egy nagy tányér sütit, illetve a képeslapot, amire az iniciálékat rajzoltam, illetve Alannek a könyvet egy kis üzenettel leendő gyermekének. Én is kaptam ajándékot a gyerekektől, rajzokat, képeslapokat, illetve az osztálytól egy gyertyát, egy doboz szárított hínárt, amit a fürdővízbe kell tenni és nagyon jó az ízületeknek, valamint egy képeslapot, aminek a belsejében némi pénz is lapult, ahogy Orna mondta, hogy legyen miből Guinnesst vennem, amikor utazok Zsófiékkal. Miután kiünnepeltük magunkat szaladtam a tanáriba kipakolni a sütiket az asztalra, Gloria már ott várt. Volt nagy evés ivás, illetve átadtam a magyar meséket tartalmazó könyvet, ami után a többiek nem győztek mentegetőzni, hogy biztos valamilyen totális véletlen folytán nincs még magyar mesekönyv a könyvtárban. Most már van. Alan mondta, hogy jövőre jön egy cseh önkéntes, úgyhogy be kell szerezniük cseh mesekönyvet is. Persze Alan rögtön kapott az alkalmon, hogy ha már hoztam ezt a könyvet, olvassak egy mesét a gyerekeknek. Nagyon vicces volt, először elolvastam egy részt magyarul (amin nagyon jókat kacarásztak a gyerekek), utána ugyanazt a részt angolul. A meseolvasás angol nyelven még mindig nem az erősségem, de nagyon türelmesen végigvárták, amíg felolvastam. (Szombaton Karen szólt, hogy jövő héten ő fog főzni a napközis táborban én meg mondtam hogy még valaki lesz velem, akit majd megkérek, hogy a meseolvasást vegye át, és Karen megjegyezte hogy jó ötlet.). Utána már csak annyi időnk volt, hogy kiosszuk az összes könyvet, mappát és képet amit a gyerekek hazavittek a nyári szünetre, és mentünk is ki az előtérbe ahol elénekeltük az iskola dalát, illetve újabb ajándékozás következett, ugyanis megérkeztek az ajándékok, amik kedden még hiányoztak. Kaptam egy képeslapot, még egy gyertyát, illetve egy nagyon szép sálat, Gloria szintén, mi pedig átadtuk az origami hattyút Margueritnek a leendő igazgatónak. Mielőtt hazamentünk még megpróbáltuk megkeresni az összes tanárt, aki még nem kapott sütit, de nem találtunk meg mindenkit, gondoltuk majd este a hivatalos megnyitón.

Miután hazajöttem, befejeztem az ebédemet, aztán lefeküdtem aludni. Aludtam vagy három órát, aztán összepakoltam magam és mentem vissza a suliba, ahol már zajlott az ünneplés.

Szóltunk szerdán a többieknek, hogy az éneklés után nekünk el kell menni, mert ceili van Feakleben, és arról volt szó, hogy a műsor elején énekelünk. Persze ez nem így alakult, jó sok beszédet végig kellett hallgatnunk mire az éneklésre került a sor. Mielőtt a hivatalos rész elkezdődött volna mindenki kapott egy pohár bólét és körbejártuk az épületet, ami tele volt fotókkal a 21 évvel ezelőtti indulástól napjainkig. A fotók láttán azt kell mondjam, tényleg a hippi iskola a legjobb jelző. Gyerekek felnőttek csiri-csáré ruhában, az osztálytermek mobilházakban voltak stb. Nem indult könnyen, de ahogy Marianne mesélt, tíz évvel ezelőtt amikor ők ide költöztek, az állami iskola negyedik osztályában tíz gyerek volt, a Raheen Woodban 28 (!!!). Igazából az írek a mai napig hippi iskolaként tartják számon, és igazából ez a környék szerencséje. Ugyanis az iskola rá volt kényszerülve, hogy messzebbről vonzzon ide családokat, és ezeknek a családoknak a többsége bizony letelepedett és nagyon sok mindent adott a helyieknek. Láttunk fotókat mekkora kis porfészek volt Scarriff az iskola megnyitása előtt, Tuamgraney ugyanez. Tembre anyukája mesélte, hogy amikor ők ideköltöztek Angliából nem ismertek senkit, és egy karavánparkban laktak egy mobilházban, ahol az egyik szomszédtól megkapta a suliba járó gyerekek listáját telefonszámokkal együtt és szépen elkezdte hívogatni azokat a családokat, akiknek Tembre-val egykorú gyerekei voltak, és megpróbált némi társaságot találni a lányának, végül persze ők is ebben a suliban kötöttek ki. Nem semmi milyen karriert futott be az iskola.

Sok beszéd után végre eljutottunk az éneklésig, elénekeltük ezt az utálatos dalt utoljára. Szombaton, a pikniken szóba is került és megnyugodva nyugtáztam, hogy nem csak nekem nem tetszett, de néhány szülő is úgy gondolta választhattunk volna másik dalt. A dal után jutott eszünkbe Gloriával, hogy minden cuccunkat a tanáriban hagytuk, ami a színpad mellett volt, és lehetetlennek tűnt észrevétlenül kiosonni és elhagyni az épületet. Végül két beszéd között beosontunk, és a vészkijáraton távoztunk, még röhögtünk is, hogy vajon hány embernek tűnik fel, hogy bementünk a tanáriba, de sosem jöttünk ki.

Az este Feaklben ismét nagyon jól sikerült, mindenki ott volt aki Scariffben szokott táncolni, illetve néhányan Killaloeból és Ennisből is. Táncoltam Jerryvel, Jackkel, Fütyesszel akinek nem tudom az igazi nevét. Muszáj vennem egy pár cipőt, mert továbbra is a magas szárú csizmámban táncolok és azért egy idő után igen bemelegszik. Mielőtt hazajöttünk újabb időpont egyeztetés nagy fesztivál Miltown Malbayben július 5-től 13-ig, eddig két estére van fuvarunk.

Szombat, este buli Feaklben amiről elfeledkeztem, Rose meg is állapította, hogy nagyon fáradt lehetek, ha elfelejtek egy partit. De kezdjük a reggellel. Igazából senki nem tudta hogy fog zajlani az ünneplés, csak annyit tudtunk, hogy lesz éneklés, zene, piknik, meg tűzátugrás. Kezdtük az énekpróbával, ami meglepően jól sikerült. Utána átmentünk a főépületbe, ahol az emberek tengtek-lengtek össze-vissza. Az időjárás harmadik hete igen esős, úgyhogy benti pikniket tartottunk ismét, de nem volt rendesen megszervezve. Én gondoltam majd szépen megeszegetjük a maradék sütinket a többiekkel együtt. Mivel nem tudtuk hogy és miképpen lesz a piknik, csak sétálgattam a sütis dobozzal a kezemben és ha egy gyerkőc kért belőle persze hogy adtam neki. Erre Gloria szólt, hogy ő úgy gondolta, hogy csak azokkal osztaná meg akiket ismer, és akikkel majd egy asztalnál ülünk a pikniknél. És mégis milyen pikniknél? Senki nem tud semmit, van egy rakás sütink, ami harmadik napja a dobozban van, mégis mire várunk még? De nem volt kedvem vitatkozni, kezébe nyomtam a dobozt és otthagytam, mentem segíteni Annienek. Na ez volt a másik, a suli rendelt 21 lufit, hogy azt majd a megfelelő pillanatban egyszerre elengedjük az udvaron, de persze egyszerű hagyományos műanyagkötözővel kötötték át. De persze ez nem Steiner úgyhogy át kellett kötözni őket gyapjú fonallal. Ettől egy kicsit lecsillapodtam, majd én is mentem enni. Na a piknik úgy nézett ki, hogy az osztálytermek előkészített asztalokon ettünk, de egy asztalnál egy társaság ült, és valahogy senkinek nem jutott eszébe, hogy mindannyian közösen együnk. Na mindegy, evés után énekeltünk, ami olyan nagy sikert aratott, hogy a jelenlévők megkérték Tembre-t, hogy ott helyben tanítson nekünk egy dalt, mert mindenki akar énekelni. Nagyon tetszett, ahogy közel száz ember énekel egyszerre több szólamban, Tembre nagyon jó tanárnak bizonyult.

A nap legszebb és legizgalmasabb része ekkor következett, ugyanis meggyújtottuk az örömtüzet, amit kedden akartunk Szent John napján csak esett az eső. Egy akkora tábortüzet kell elképzelni, ami Mohácson szokott lenni. A hatodikosok szépen egymás mögött végigvonultak az ösvényen egy-egy fáklyával a kezükben, majd körbeállták a farakást és egyszerre meggyújtották a fáklyáikkal. Körbeálltuk és énekeltünk egy pár dalt, utána amíg vártuk hogy a tűz egy kicsit lecsillapodjon megkezdtük a suli szülinapi tortáját, illetve elengedtük a lufikat, ami végül röhögésbe fulladt, ugyanis egy szélfuvallatnak köszönhetően az összes lufi fennakadt az első fán, mire az összes gyerek odarohant hogy felmásszon és megszerezzen egy lufit.

Miután a tűz lecsillapodott annyira, hogy át tudtunk ugrani fölötte, kezdtük is a hatodikosokkal. Paul beteg volt nem jött el az ünneplésre, úgyhogy Gevinre hárult a feladat, hogy bemondja annak a gyereknek a nevét, aki ugrott. Hatodikosok után jöttek a többiek és az első második volt az utolsó, ők nem egyedül ugrottak, hanem velem meg Alannel. Alan bekiáltotta a nevet, aztán rohantunk és ugrottunk. Utána rohanás vissza a következő gyerekért, aminek köszönhetően legalább hússzor ugrottam át a tüzet a gyerekekkel, utána ugrottam Gloriával is kétszer, majd ami igazán meghatott a hatodikosok szerettek volna még egyszer ugrani hármasával egymás után és megkértek engem, hogy én ugorjak velük az első sorban Paul helyett.

Szóval rendesen kifulladva értem haza, meg átfázva, mert az ugrásnál megint szakadt az eső, úgyhogy gyorsan csináltam magamnak egy teát meg felkapcsoltam a bojlert, hogy tudjak a kádban ázni egy kicsit. Aztán nagy családi vacsi, mert itt aludt Zack, Gareth és Owen, illetve itt töltötte az éjszakát az összes gyerek megint. Vacsi után ismét összeszedtem magam és Tembre jött értem.

A parti Feaklben már nagyon jól esett, mert nagyon kellemes élő zene volt tánccal, rendesen kitomboltuk magunkat Gloriával. Ez is hippi buli volt, az iskola alapító szülői is eljöttek, akik már húsz éve is hippinek számítottak, hát még most kb. 50-60 évesen óriási tetoválásokkal a karjukon, meg piercinggel az orrunkban. Nem semmi látvány. Tatjana volt nagyon vicces, mert megállapította, hogy erre az estére mindenki kiöltözött kivéve ő, tegnap meg ő volt túlöltözve. A túlöltözés egy egyébként tényleg szép ruhát jelentett, aminek volt két nagy molyrágta luk a hátulján pont Tatjana feneke fölött, illetve olyan erős sminket, amiből elsőre rájött mindenki, hogy igenis van olasz vér Tatjana ereiben. A borzasztó az benne, hogy nagyon is elképzelhető, hogy Tatjana tudta hogy lukas a ruhája, de van olyan igénytelen, hogy nem érdekelte.

Végül olyan kettő körül jöttem haza és aludtam ma reggel tizenegyig, most pedig megyünk egy indiai étterembe egy „good bye dinner” erejéig.